Zatonskii - posztmodern történelmi belső

Posztmodern történelmi enteriőrök

Mózes Kánaánba, nem azért, mert
hogy az élete túl rövid volt,
hanem azért, mert ez egy emberi élet.
Franz Kafka

Kortárs nyugati kultúra szakértők nem tudom, talán az az elképzelés, egy divatos, hanem inkább ellentmondásos, mint a „posztmodern”. Egyesek úgy vélik, hogy eredetileg a háború utáni Európában, keresve a népszerűsége átterjedt az Egyesült Államokban, és nyertek, és szerzett népszerűsége otthon. Mások meg vannak győződve arról, hogy a jelenség tisztán amerikai, ezért az európaiak, kimondani a szót, nem mentes szarkazmus. Meg kell vallanom - némi okuk erre, mert a szakértők még mindig nem ért egyet egymással, amit végül kifejezi. Valóban, ha felkelni tisztán formai szempontból nem más, mint a „valami” megjelent „után” az irodalmi modernizmus. Ha az utóbbi időben, még a mi oldalunkon a „vasfüggöny” a hivatalos irodalmi társteremtésetek magadnak egy bálvány a realizmus általános és szocreál különösen a Nyugat szinte egyöntetűen nyilvánították az első kétharmadában a huszadik század, a kor modern művészet. avantgárd (modern művészeti avantgárd). És mikor volt az igény is egy új szakaszába, ez csak úgy hívják posztmodern. Köztudott, hogy a meghatározást (mint minden összehasonlítás) biceg, mert képtelen felfogni az objektum sokrétű folyékonyság. És mégis a „modernizmus” legalább valahogy rámutatott, hogy a megkülönböztető tulajdonságait a jelenség: Úgy értem polemically mutatott szakítást a hagyományok minden szakterületen. Ami a „posztmodern”, úgy tűnik, hogy pusztán megállapítja bizonyos időbeli folytonosságát, ezért úgy néz ki, őszintén, szinte arrogáns, üres. Irodalmi modernizmus, mint ismeretes, maguk heterogén konglomerátum tarka csoportok és csoportok, amelyek kombinált, azonban, a fenti funkció. Ez eltér a jele, modernizmus, ő kiemelkedik az idő vezető, vagy az idő együtt éltek az iskolák és a mozgásokat. A posztmodern semmi más, mint az azt megelőző ő modernizmus, nem más, mert mellette úgy, ahogy van, nincs semmi alternatíva. Egészen a közelmúltban, azt vitatkoztak egzisztencializmus, a „mágikus realizmus” vagy „konkrét költészet”. Ma minden felszívódik egyetlen posztmodern patak. Mi még mindig nem illik, úgy néz ki, egyfajta emlék a múlt, megfosztva semmiféle jelentőséggel bírt. Mindenesetre, a határok elmosódnak, így, hogy önkéntelenül érzi, a kísértés, hogy azonosítsa a posztmodern a legújabb általános, pontosabban, a modern, a jelenlegi. Csökkenne a képesség, hogy elindult a riválisok, a posztmodernizmus elkerülhetetlenül alakítani egy fajta tiszta „nem”, ha úgy tetszik, a „fánk lyuk”: modernizmus „bagel”, de míg a „bagel” megette. Volt „egy lyuk” - posztmodern. És a szkeptikusok mosoly, kérdezze: „Volt egy fiú?” De a többi, megpróbálva „lyuk” valahogy körvonalazzák, hogy taszítja a modernizmus. „Minden a súlyos modernista esztétika - úgy véli, egy tolmács - összpontosult a végső igazság a projekt teret veszít a posztmodern ugyanabban a helyzetben.” [1]. „Az esztétikai tudat modernizmus - mondta egy másik - tulajdon elleni lázadás instrumentalist intelligencia és a posztmodern gondolkodás zhivitsya megsemmisítése szimbolikus szerkezetek és inkább nem szabad elfelejteni, hogy a sorozat halottá nyilvánították: .. Istenről, metafizika, a történelem, a ideológia a forradalom végül még a halál”. [2] „Míg a modern művészeti - ragaszkodik a harmadik - a képen felhívni erőt embertelen világ postmodernism (ellentétben a korábbi formák esztétika) cinikusan ellen fegyvert” elrontott „jelen” [3]. A figyelemre méltó dolog az ilyen fellebbezés esetén a német kultúrtörténet Ditmara Fossa, Claus Sherpa, Yohana Shyuttse modernista tapasztalat az, hogy az utóbbi elfogadtam nemcsak mint egy kiindulási pont, hanem ideológiailag ideológiai lábát. Dada vagy szürrealizmus egyszer érzékelt valamit pusztító, nem csak az ellenfél, hanem a védelmezői, ma, ahogy látjuk modernizmus megpróbál ragaszkodni ki a kreatív törekvéseit.

1. Dietmar Voss, Methamorfosen des Imagindren. - In: "Postmoderne Zeichen eines kulturellen Wandels.", Hamburg, 1986, S. 238.

2. K. R. Scherpe, Dramatisierung und Entdramatisierung des Untergangs. - In: "Postmoderne", S. 272.

3. J. G. Schutze, Aporien der Literaturkritik. - Jbidem, S. 201-202.

4. Peter Sloterdijk, Kopernikianische Mobilmachung und ptolomaische Abrustung, Frankfurt a. M. 1987 S. 22-23.

5. K. R. Scherpe, Dramatisierung und Entdramatisierung des Untergangs, S. 276.

6. A. Huyssen, Postmoderne - eine amerikanische Internationale. - In: "Postmoderne", S. 26.

8. Wolfgang Welsch, Unsere postmoderne Moderne. 2. Auflage, Weinheim 1988, S. 5.

9. Lásd. Ihab Hassan, Pluralismus in der Postmoderne. - In: "Die Unvollendete Vernunft Moderne versus Postmoderne.", Frankfurt a. M., 1987, S. 159-165.